loader image
Megtakarítás
ikon

+36 30 390 3980

Különleges helyzetekben

különleges védelem

Balesetbiztosítás

Az élet tele van izgalmakkal és nem várt helyzetekkel. Azonban az izgalmak természetesen számos veszélyforrást is hordoznak magukban: elég egy rossz lépés és máris megtörténhet a baj. A megfelelő előkészületekkel viszont nagyban megkönnyíthetjük saját és szeretteink életét. Napi 200 forintért ráadásul akár 20 millió forintos anyagi védelem válik elérhetővé számotokra.

Balesetbiztosítás

Fókuszban a gyógyulás

Ha megtörténik a baj, akkor a gyógyulásunk a legfontosabb. Ez pedig nem csak óriási érzelmi kihívás, de anyagi teher is, éppen ezért érdemes az ilyen helyzetekre felkészülni. A balesetbiztosításunk 60 napot meghaladó kórházi tartózkodás esetén egyösszegű kifizetéssel, kórházi kezelésekkor pedig 2 és 20 ezer forint közötti napi térítési összeggel enyhíti az anyagi terheidet a biztosítási csomagtól függően. A különleges helyzetekben – úgy mint a közlekedési, légiközlekedési vagy munkahelyi baleset-, ráadásul 50-200%-kal magasabb összeget fizetünk.

Gondoskodás az egész családnak

Egy tragikus baleset esetén a szeretteink anyagi biztonsága könnyedén veszélybe sodródhat. A balesetbiztosítással 2 és 20 millió forint közötti összeggel segítjük a családtagokat, ha tragédia történne. A védelem ráadásul a 10 napot meghaladó külföldi nyaralások esetén is érvényes.

Biztonság a munkavállalóknak

Felelős vállalatként gondolnunk kell a kollégáink biztonságára is. Egy mindenre kiterjedő balesetbiztosítással pedig a béren kívüli juttatások is vonzóbbak lesznek a jövőbeni munkavállalók számára.

Kérj ajánlatot!